Csicsimicsi, csicsimicsizés

sajátos, kissé infantilis beszédstílus, aminek a követői előszeretettel becéznek magyar szavakat.
"fincsi vacsit kajcsiztunk" (= finom vacsorát kajáltunk)
"ajcsiba kaptam szülcsinapcsira"  (=ajándékba kaptam a születésnapomra)
"kapcsi?" (ha társkeresőn kérdezik, akkor = felvesszük a kapcsolatot?)
"reci?" (ha főzőoldalakon kérdik, akkor = leírnád ennek az ételnek a receptjét?)
"üccsi" (=üdítőital)
"cejizem ancit" (=szeretem az anyukámat)

Csicsimicsiék

olyan emberek közössége, ahol nagy divat a csicsimicsizés. Lehetnek akár csak ketten is és a kívülállót elborzaszthatják.

Fekete István a Tüskevár című regényében már foglalkozott a kérdéssel:
Matula csak egy mozdulattal jelezte, hogy a bereknek is megvan a maga tartózkodó illemszabálya. Itt nincs erőltetett komázás, se le, se fel, itt nem esnek egymás nyakába az emberek még temetésen sem, nem gázolják át a barátkozás érzékeny bozótját az első napon, nem közelednek egymáshoz hangos csörtetéssel, nem rohannak le senkit, de nem is lehet őket lerohanni. Itt mindennek, minden valóságnak neve van, értelme, jelentősége és ideje; itt nem becéznek és nem rövidítenek le semmit, és ha valaki a szilfából szilcsit, a szárcsából szárcsikát és a kunyhóból kuncsit csinálna, Matula jól megnézné magának és sajnálná.

-Szögény...Hogyan beszél...

És Tutajos ki nem mondott tétova gondolatainak legmélyén megérezte, hogy ha egy reggel Matula azzal keltené, hogy:

- Gyuszkó, ébredjen, mert felkelt a napcsi...-hát
ijedten nézne rá, hogy megbolondult-e, s közben kicsit utálkozna is. De nem, ez nem is lehetséges!"...